Salzburg, Szabadtéri Néprajzi Múzeum

A múzeum talán unalmasnak tűnő elnevezése ne tévesszen meg senkit! Mi is azt gondoltuk, Salzburg fele beugrunk ide is egy órára, de végül ott ragadtunk egész napra. Olyannyira hatalmas - és meseszép - területen fekszik, annyi érdekes történtet rejt, hogy élményekkel telítődött lélekkel és megfáradt lábakkal indultunk innen hazafelé, eszünk ágában sem volt még a nagyvárost is a nyakunkba venni.

Az 50 hektáros terület csak néhány km-re található Salzburgtól egy tájvédelmi körzetben, az Untersberg hegy lábánál.

Itt mi is Superman-ek lehetünk, ugyanis néhány óra leforgása alatt gyalog is bejárhatjuk mind az öt salzburgi régiót, ráadásul mindezt időutazva, hiszen az elmúlt hat évszázadban épült épületek között bolyonghatunk, megtapasztalva a régi idők sokszor nehéz vidéki életét.

Vasárnap és ünnepnapokon kézműves vásárok is
színesítik a programot

A titok az, hogy a szélrózsa minden irányában megtalált muzeális értékű épületeket az adott helyükön nagy gondossággal lebontották, ide elszállították a berendezésükkel együtt, a múzeum területét az öt salzburgi régióra bontották, és ahol az épületet megtalálták, abban a régióban újra felépítették. 

Az öt salzburgi régió a múzeum területén:
épp Pongau határában jártunk. :)

A berendezett házakba bemehetünk, felsétálhatunk a régi lépcsőkön még az emeletre is: száradó ruhák, tányérok, borosüveg az asztalon, megvetett ágyak, ruhásszekrények korabeli ruhákkal - olyan kézzelfogható, olyan barátságos, hogy azt érezhetjük, bármikor bármelyikbe beköltözhetnénk. Szerintem zseniális!

Száradó ruhák a teraszon, virágzó kiskert, kitárt-hívogató ablakok -
biz'isten itt lakik még a gazda és családja, csak tán templomban vannak éppen misén 😊

Az asztal megterítve várja haza a családot

A hatalmas terület bejárását segítendő egy kisvasút is üzemel a területen 3 vasútállomással (szintén eredeti épületek), és a belépőjegy árában benne foglaltatik ennek használata. Mi túráztunk, mert tényleg szép a környék is: 7 kilométernyi út köti össze a régiókat, és a több mint 100(!) épületet egymással.

Lohner tanya: jellegzetes épület, melyben egy fedél alatt van
az istálló, a lakórész és a padlás.
A ház előtt álló kis kerekes kézikocsi a megfáradt
emberpalánták fuvarozására szolgál 

A gazdagon festett bútorok az osztrák földműves lakok tipikus ékei

Ágytál az ágy alatt - ügyeltek a részletekre 😊

Fa zsindelyekkel burkolták a kistemplom falait 1899-ben

Ebben a kis házikóban egy régi falusi élelmiszerbolt üzemel -
szó szerint! Lehet benne vásárolni. 😍

Nyugdíjas gazdálkodók tipikus kiskertje
zöldségekkel, fűszernövényekkel

Ez itt kérem a korabeli tűzoltóság.
A tűzoltóautót lovakkal húzták.

Berendezett konyhák

Jöjjenek a nekem különösen tetsző verziók a konyhára: a szegénytől a gazdagig, különböző korokból:

Az a porszívó nálam mindent visz!😆

Egy gazdag család konyhája: nemcsak tágas, de már az 
áram is be van vezetve.

Korabeli mesterségek

Láthatunk némelyik házban berendezett műhelyeket is, csak néhány ízelítőül:

Cipészműhely

Itt készítik a tejből a sok finomságot: 1900 körül még úgy készítették a vajat, hogy a tejet sekély edényekben hűtve tárolták, és a könnyebb fajsúlyú zsírcseppek a tetejére emelkedtek, ezt a részt krémként lefölözték.
 Később kézi tejcentrifugát (szeparátort) használtak, ami gyorsabban szétválasztotta a tejet tejszínre és fölözött tejre.

Kovácsműhely: pontosan úgy van berendezve,
ahogy Josef Fürnschuß elhagyta utolsó munkanapján

Nagyon bájosnak találtam ezt a kis 1847-ben épült malmot,
amely egészen az 1960-as évekig működött

A malom belseje- mintha tegnap még itt dolgozott volna a gazda,
aki őrlés ideje alatt ide költözött és szabályozta a vízellátást

Szösszenetek a nehéz paraszti sorsokból

A falakon néhol nagyon jópofa árny-jelenet látható, amelyekben a falvak lakói (na jó: színészek..) beszélnek. Viszont mindegyik valós történet, lejegyzett, régi elbeszélések alapján készüt. 

Itt egy mosónő beszél a korabeli mosási szokásokról. Többek között azt mesélte el nekünk, hogy nagyon kemény munka volt a mosás, és a mindennapi higiénia eszerint alakult: a szennyest csak kéthavonta mosták. Vizet a kútból hoztak hozzá, és előző nap elkészítették hamulúgot. A ruhákat beáztatták, beszappanozták, majd a felmelegített hamulúggal leöntötték őket. A lúgot minden egyes leöntés után leengedték a kád alján levő lyukon keresztül, újra felforralták, és újra leöntötték vele a ruhákat, mindezt 15-ször megismételve. 

Mosoda: a sok gőz miatt az emberek nem szerettek
otthonaikban mosni, a 19. századtól inkább mosóházakat
építettek, ahol az egész falu mosott.

Egy másik árnyjelenetben Benedikt Grimming beszélget a fiával, Hias-sal. Ők a 19. század elején éppen egy nagyon kemény időszakot éltek meg: egy hatalmas vulkánkitörés következtében 1816-ban egy nagyon hideg, nyár nélküli év volt, alig volt valami termés. De a földesurak nem voltak túl együttérzőek a gazdálkodó családokkal: csak még több adót és vámot követeltek. Ezt tetézte, hogy a gazda második felesége is meghalt abban az évben szülés közben (Hias, a nagyfiú anyuja pedig még jóval korábban alultápláltságban), és a gazda így egyedül maradt a nagyfiúval, a nagypapával és az újszülöttel. Itt épp arról beszél, hogy minél előbb újra szüksége lesz egy gazdafeleségre...

A fiú nem örül az új asszony hírének.

A következő beszélgetés Georg Schlick gazda, a felesége, Susanna és fogadott fiuk, Kaspar között zajlik: a farm, ahol laktak korábban Kaspar szüleié volt, de mindketten meghaltak. Georg Schlick megvásárolta a farmot, Kaspart 5 testvérével pedig a gyámságuk alá helyezték és szolgaként maradhattak a házban. De 1712-ben egy fontos döntést kellett meghozniuk: a gazdaság a rövid nyarak miatt nem tud elég pénzt termelni, amivel eltarthatják a családot. A gazda bejelenti, hogy Bécsbe megy a téglagyárba dolgozni, míg Susanna a farmon marad, és vezeti tovább a cselédekkel a gazdaságot. 

Remélik, hogy a Bécsben kapott fizetésből
át tudják vészelni a nehéz időket.

Szolgalét

Az egyik ház emeletén egy számomra nagyon érdekes kiállítást találtam a szolgák életéről.

A szolgák a házak legfölső szintjén éltek, általában többen egy szobában, a nemek persze  szigorúan elválasztva. De volt, hogy az alacsonyabb beosztású szolgák a szobák közötti folyosón aludtak, szalmazsákokon. 

Sötét, túlzsúfolt szobákban való létezés volt a szolgák jussa.

Évente egyszer kaptak fizetést, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, február 2-án, azonfelül csak ruhát, szállást és élelmet kaptak a munkájukért. 

A cselédek élete gyakorlatilag teljesen alá volt rendelve a gazdáiknak, a munkaidőn kívül is átfogó ellenőrzés alatt álltak. Át kellett venniük a gazda vallását, és egészen az 1920-as évekig bármikor megbüntethették, bántalmazhatták őket. 

Az ágyuk környéke volt a saját szobarészük, amit ízlésük
szerint rendezhettek be

A gazda az egész életidejükkel rendelkezett, tehát nem volt rendszeres munkaidő: az évszaktól és az elvégzendő munkáktól függött a napi munkaórák száma. Azért úgy általánosságban elmondható, hogy 12-16 órát dolgoztak egy nap. Az állatok etetését, konyhamunkát ünnepnapokon és vasárnap is el kellett végezniük. A házat csak kivételes esetekben hagyhatták el, azt is csak a délutáni órákban 1-2 órára. Vasárnap és ünnepnapokon voltak lazább napjaik, együtt jártak olyankor templomba, akkor látogathatták a családjukat.

Valaki elhagyta a fapapucsát. 😄

Azok a cselédek, szolgák, akik idős korukra sem találtak maguknak gazdát, "betétesek" lettek: azaz a faluközösség megosztozott azon, hogy éppen melyik gazda kosztolja és szállásolja el őket pár napig. Jelenlétük bosszantotta a gazdákat, mert úgymond ingyenélők voltak, már nem tudtak az ellátásért munkát adni. Ezért sokszor csak az istállóban a szalmán kaptak helyet, és a maradék ennivalóval kellett beérniük. Olyan lehangoló életük volt, hogy gyakran kerestek az alkoholban vigaszt, és/vagy önkezükkel vetettek véget az életüknek.

Élet a farmon

Egy másik épületben aztán világossá vált számomra, hogy nemcsak a szolgák élete volt borzalmas, de a gazdáikét sem irigyelné meg a mai jólétben senki se.

1900 körül pl átlagosan 10 ember élt egy kis lungaui farmon, gazdasági és társadalmi egységet alkotva. Értsd: magánélet nuku, minden be volt szabályozva. Szolgákat még a felük sem engedhetett meg magának. Ők is kis, fűtetlen férfi-női szobákban aludtak, gyakran kellett két embernek osztozni egy ágyon. 

Minden élelmiszert helyben termeltek meg maguknak, és ruházatukat olyan suszterek vagy szabók készítették, akik farmról farmra jártak, sokszor napokig-hetekig egy farmon maradva, míg minden rendelést elkészítettek.

Házasodni elég későn házasodtak: átlagban férfiak 35, nők 30 évesen. Legtöbbször a templomi közösségükből választottak maguknak párt. De a 19. századi és 20. század eleji nehéz életkörülmények és a nagy szegénység hatással voltak a házasságok számára is, sokan nem tudtak saját egzisztenciát felépíteni, ami a házassághoz akkoriban kellett. 

Csak néhány gyermeknek volt boldog gyerekkora, elsősorban csak leendő munkásoknak tekintették őket. A tanyán végzendő fizikai munka minél hamarabbi megtanulása ezért nagy prioritást élvezett. Ugyanis így a gazda megspórolhatott egy szolgálót. 

Disznóól - Az állatok körüli teendőket is hamar
el kellett sajátítani minden gyermeknek 

Ez pedig egy nagyon menő tehénistálló 1866-ból.
A"bohém pince" stílusú istállóboltozat a 19.század második felében
hamar divatossá vált és elterjedt a jómódú gazdák körében

1900 körül a gyermekek egyharmada házasságon kívül született, cselédlány anyától. Ezeknek az anyáknak gondozásba kellett adniuk a gyermekeiket, ők nem nevelhették fel őket. A béranyák pedig annak fejében vállalták a gyerekek gondozását, hogy azok később ingyen munkaerőt jelentenek életük végéig.

A szeretetnek és törődésnek kevés helye volt ebben a rendszerben. A századforduló utáni időszakban a gyermekek 40%-a 14 éves koráig meghalt.

Komlótermesztés

Na de jöjjön egy kicsit vidámabb téma:

A salzburgi régióban már az 1200-as évek óta foglalkoztak komlótermesztéssel.

Láthatunk is a múzeum területén egy korabeli sörfőzde kertjében komlóültetvényeket, nekem még sehol nem volt hozzájuk szerencsém. 😍 

Indákon érnek a komlótobozok

Ott aztán megtudtam, hogy a komló május elején hajt ki, és utána kb.10 cm-t nőnek naponta ezek az indák. A betakarítás augusztus végén kezdődik, ami kezdetben egy nagyon nehéz és időigényes munka volt, ugyanis a komlószárat kihúzták a földből, és letekerték a fáról az indákat. Majd kötegelve vitték be a tanyára az asszonyoknak, akik aztán leszedegették róluk a tobozokat. Ezután megszárították őket, és így adták el a kisebb sörfőzdéknek. Az 1920-as években aztán valaki nagyon megunta a komlóindák letekergetését, és kitalálta, hogy drótokon futtatja fel őket, és elég csak a drótot kihúzkodni a földből. Ma is így termesztik.

A Großglockner panorámaút első ellenőrző állomása

Az útunk végefelé láttam meg egy abszolút tájidegen házikót, mellette egy retro benzinkúttal: mint kiderült, ezt a híres Großglockner panorámaút elejéről hurcibálták ide, ez volt az első ellenőrző állomás, amely még az úttal együtt épült és 1991-ig ebben ellenőrizték, hogy megfizették-e a panorámaút belépődíját.

Ezenfelül a panorámaúton történt összes incidens bejelentési pontja is volt, mégpedig úgy, hogy az útvonalon levő segélyhívó szekrényeket is ide kapcsolták és az útdíjbeszedőnek kellett intézkedni. 

Áram az csak 1970-es évektől volt benne, addig a telefonok akkumulátorról működtek. Az útdíjszedő a szezonban ebben a kisházban is lakott a családjával a földszinten. 

A mellette levő benzinkutat is az útdíjszedő üzemeltette, és a 70-es évekig - amikor is bevezették ide az áramot - kézzel szivattyúzta az üzemanyagot.

Hosszú lett ez az írás, pedig csak a nekem különösen tetsző, érdekes dolgok kerültek bele.

Aki szereti a zsivajt, vidám kézművesvásárokat, annak ajánlatos vasárnap vagy ünnepnapokon menni, olyankor ellepik a területet a kézművesek, akik bemutatókat tartanak a korabeli mesterségekből. Ezek anno kiegészítő bevételként számítottak a gazdáknál, és főként a téli hónapokban űzték őket.

A múzeum honlapja a mindenkori jegyárakkal és nyitvatartással pedig itt található:

https://www.freilichtmuseum.com/en/opening-hoursprices.html

A végére pedig egy jótanács:

"Állj meg, ha jön egy vonat"